Bizony a történelem és az irodalom is számtalan esetet ismer, amikor egy hősnek, legyen az valóságos vagy kitalált, szorult helyzetéből csak saját leleményességét segítségül hívva tud megszabadulni. Mentális tréningként, vagy éppen felkészülésként egy szabadulószoba kihívásaira, ezekből a történetekből gyűjtöttünk egy csokorra valót.

Nehéz elgondolni, de az emberek már négyezer évvel ezelőtt teszteket dolgoztak ki a másik tudásának felméréséhez. A mai Irán területén elhelyezkedő Sumér birodalomból maradt ránk az egyik első ősi, írásban is megörökített fejtörő, amely így hangzott: Van egy ház, ha valaki vakon belép, látóként lép ki belőle, mi az? Az iskola, természetesen. Ebből is látszik, milyen nagy hangsúlyt fektettek a sumérok az oktatásra, és milyen nagy becsben tartották a tudást.

A következő történelmi fejtörő, ha nem is az ősi sumérek korába, de legalábbis a krisztus előtti 6. vagy 8. századba repít bennünket. Az Ószövetség egyik történetében Sámson egy feladványt tesz fel harminc filiszteusnak egy esküvőn. Azt mondja nekik, ha helyesen válaszolnak, harminc drága öltözetet kapnak vendéglátójuktól, ám ha nem, akkor Sámsont ajándékozzák meg egy értékes öltözékkel. A csapda abban állt, hogy a fejtörőt csak az találhatta ki, aki személyesen is ismerte Sámsont. Így hangzott a kérdés: „Az evőből étek jött ki, s az erősből édes jött ki”, mi az?  A megfejtés: méhek készítenek kaptárt egy oroszlán szájában. Nemsokkal korábban ugyanis Sámson a puszta kezével végzett egy oroszlánnal, később pedig felfedezte, hogy a méhek kaptárat építettek a vadállat szájában. Ez a bosszantó kérdést valóban nehéz lett volna kitalálni.

A Szfinx rejtvénye

Minden idők egyik leghíresebb ókori drámájában, a kre. 5. században keletkezett Oidipusz királyban tették fel a egyik legismertebb találós kérdést. Bár a történet önmagában tragikus, egyik legmelkedettebb pillanata, amikor a főhős megfejti a Szfinx rejtélyét. Az asszonyfejű, oroszlántestű lény, Théba város kapuinak őre, minden utazónak föltett egy kérdést, akik csak a megfejtés árán nyertek bebocsátást, ellenkező esetben felfalta őket a bestia. Oidipusz a következő feladványt kapta: „Mi az, reggel négy lábon jár, délben kettőn, estére pedig hármon?” A megfejtés természetesen az ember volt, helyesebben az emberi életciklusok, hiszen csecsemő korban négykézláb járunk, felnőtt korunkban kettőn, idősként viszont gyakran egy bot segít a közlekedésben. Ez azóta sem sokat változott.

Nagy Sándor és a gordiuszi csomó

És essen szó egy olyan legendás fejtörőről, mondhatni egy logikai játékról, amelyet végül Nagy Sándor oldott meg, de az már közel sem olyan egyértelmű, hogyan is pontosan. Miről másról lenne szó, mint a híres gordiuszi csomóról? A legenda szerint a csomót Gordiusz, vagy fia Midász, prhrügia uralkodója kötötte, és az volt benne olyan mesteri, hogy a végeket a csomó belsejébe rejtette. Úgy tartották, hogy aki megoldja a csomót, az lesz egész Ázsia uralkodója. Itt jön a képbe Nagy Sándor, aki egyes források szerint az erő jelképeként egyszerűen csak szétvágta kardjával a csomót. A másik megfejtés szerint, mivel a csomó egy kocsi két elemét tartotta össze, Nagy Sándor csak kihúzott egy éket, amitől a csomó magától megoldódott. Ebben a változatban Nagy Sándor furfangosságára utalnak, amely szintén méltó jellemzője egy nagy uralkodónak.

Találós kérdés lánykérés előtt

Shakespeare is elrejtett egy fejtörőt a Velencei Kalmár című komédiájában, igaz, ennek a történetnek korábbi verziói már a római világban is ismertek voltak. A találós kérdést ezúttal három leánykérőnek tették fel a történetben, akiknek három szekrényke közül kellett választaniuk, az egyik aranyból, a másik ezüstből a harmadik pedig ólomból. Mindháromhoz magyarázatot is fűzött a jövendőbeli após. Az aranyhoz ezt: „Ki engemet választ magának, Olyat nyer, mit sokan kivánnak.”; az ezüsthöz pedig a következőt: „Ki engemet sajátul kiszemel, Annyit nyerend, a mennyit érdemel.” Végül az ólomszekrénykéhez az alábbit: „Mindent föláldoz értem az, Ki elszántan reám szavaz. ”Miután mindenki eldöntötte magában, melyiket is választaná, a kérők előtt is fölfedték, helyesen döntöttek –e. Az arany szekrénykét választó hercegi kérő az alábbi magyarázattal lett gazdagabb, bár nem Portia kezével: „A mi csillog, nem arany még, Hallhatád e példaszót rég. Végveszély torkába hány hullt, A ki külfényemre ámult!”. A második, az aragoni herceg az ezüst ládikát választja, ám egy bolond képe vigyorog vissza rá a szekrénykéből. A csalódott kérő keserűen így sóhajt, „Ki engemet sajátul kiszemel, Annyit nyerend, a mennyit érdemel. Hát én csupán bolondfőt érdemelnék? S jutalmam ennyi? s ennyi csak becsem?”, majd elmegy. A harmadik kérő, Bassanio, aki a rejtvényben egyedül fedezte fel, hogy a házasélet bizony komoly erőbefektetéssel, és kockázattal jár, az ólomszekrénykét választja, ezzel pedig elnyeri Portia kezét. A ládikában ugyanis a lány képe mellett az alábbi versikét találja, „Nem vakítá csillogás szemed, Mélybe látott józan szellemed. Áldva nyujtja rád a sors kezét, Légy nyugodt, ne égj ujabb kegyért.”