A szabadulószoba nem olyan jellegű kalandot kínál, amibe érdemes egyedül belevágni. Ez egy igazi csapatmunka és akkor megy a legjobban, ha a csapattagok más-más erősségeiket használják a közös siker eléréséhez.
Ahogy gondolkodtunk, arra jutottunk, hogy alapvetően négy olyan szerep van, melyet valakinek vállalnia kell és a csapat kémiája is velük működik a legjobban.
Nézzük, hát, hogy kikre van szükség a kijutós játékokban!
A főnök
Hát igen, erre a pozícióra bizony mindegyik csapatnak szüksége van. Muszáj, hogy legyen valaki, akit tisztelnek a csapattagok, és kiélezett vagy vitás helyzetekben a kezébe teszik a döntést. Emellett az ő feladata a szervezés is, hogy csoportosítsa és kiossza a feladatokat a csapattagok között, méghozzá úgy, hogy azok a lehető legjobban passzoljanak képességeikhez.
A felfedező
Neki az a legnagyobb erőssége, hogy hajtja a kíváncsiság, fel akar fedezni minden egyes apróságot, ami esetleg elkerüli a többiek figyelmét. A szeme a legnagyobb erőssége, és az, hogy olyan dolgokra is odafigyel, mely felett másoknak elsiklik a tekintete. Ő egy kicsit máshogy látja a világot, mint a többiek, épp ezért képes arra, hogy segítsen a megoldásban.
Az agy
Nem mindenki képes arra, hogy rejtvényeket, furfangos feladatokat oldjon meg pillanatok alatt, pedig talán ez a legfontosabb képesség, ami kell egy szabadulószobában. A legjobb az, ha olyan agyat visztek magatokkal, aki képes az out of box gondolkodásra és hogy gyorsan átlássa a helyzetet. Emellett az sem árt, ha nyomás alatt is ugyanolyan penge marad, mint a hétköznapokban.
A mediátor
A megfelelő kommunikáció minden csapattag számára fontos a szabadulószobában, azonban a legjobb, ha ennek a területnek is van egy felelőse. Olyan valaki, aki képes mindenkivel közös nyelvet beszélni, és szükség esetén lefordítani a többiek számára a mondandójukat. Ő lesz az, aki ragasztóként tartja össze a csapatot.
A mókamester
Ha figyeltél, akkor talán észrevetted, hogy ez már bizony az ötödik szerep, holott csak négyről volt szó. Valahol jogos is, hiszen a mókamester nem ahhoz kell, hogy sikerrel vegyétek az akadályokat, hanem ahhoz, hogy tuti jól érezzétek magatok a szabadulószobákban. Ő lesz az, aki a feladatok mellett (vagy olykor helyett) arra fókuszálja az energiáit, hogy megnevettessen titeket, és ez ugyanolyan fontos ahhoz, hogy jól érezzétek magatok, mint egy-egy feladat megoldása.
Hányan érdemes játszani egy szabadulószobában?
A fentiekből egy ötfős csapat képe állt össze, ez nagyjából ideális létszám is egy játékhoz. Akkor sem kell azonban elkeseredni, ha nincs meg ez a létszám, mert simán lehet, hogy a posztok egyikét vagy másikát ugyanaz a személy tölti be. Azért érdemes legalább ketten-hárman nekifutni a játéknak. Ha meg mondjuk hatra jön ki a létszám, az sem okoz problémát - általában ez is a szobák maximális létszáma -, ennél többen viszont már érdemes inkább két csapatra válni, hogy senki ne unatkozzon a játék során.
Ha megvan a csapatod, nincs más hátra, mint nekivágni a kihívásnak és választani egy szabadulószobát. Na jó, ez még igazából könnyű, mert itt rögtön meg is teheted :)